2011. május 5., csütörtök

Töltött karalábé tejszínes szósszal, vajban párolt burgonyával


A szezonális étkezés híve vagyok, de már megelőlegeztem magunknak egy olyan zöldséget, amelyik sok mással együtt szinte egész évben kapható - persze nem olyan mint a földből frissen kihúzott karalábé, akkor, amikor ott az ideje - így megteszi ez a ki tudja hol és hogyan termesztett karalábé is. Tölteléknek a húsvéti sonka került bele, amiről már írtam, hogy bőségesen veszünk, hogy tudjak más ételt is készíteni, a sonkás, tojásos, tormás kalácson kívül.

Hozzávalók: 2 adaghoz

2 nagy karalábé, (ha van levele az is jó), 1 csomag petrezselyem, 20 dkg (húsvéti) sonka, 5 dk húsos fött császárszalonna, 1/2 szikkadt zsemle, 1 kis fej vöröshagyma, vagy 4 szál újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 8 dkg vaj, 2 dl tejszín, 2 dl tej, 1 dl víz, 1 dkg teljes kiőrlésű liszt, őrölt bors, só, 40 dkg burgonya

A karalábét meghámozom, tetejüket kalapszerűen levágom, és kivájom a belsejüket. A hagymát, fokhagymát apróra vágom és a 3 dkg vajban üvegesre párolom. Beleteszem az 1 dl tejben áztatott és kicsavart zsemlét, az apróra vágott sonkát, császárszalonnát, sót, borsot, a petrezselyem felét apróra vágva. Jól összekeverem és megtöltöm vele púposan a karalábékat és ráteszem a kalapját. Egy magasfalú teflon edénybe teszem, köré rakom a zöldség kikapart, apróra vágott húsát, felöntöm a tejszínnel a maradék tejjel és vízzel, sózom. Fedő alatt párolom puhulásig, ekkor beleteszem a lisztet és besűrítem az apró karalábét, összefőzöm.(se híg, se sűrű ne legyen). A burgonyát apró kockára vágom és sós vízben félpuhára főzöm, leszűröm és vajon párolom, petrezselyemmel megszórom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése