2014. szeptember 26., péntek

Boros-fűszeres szilvalekvár télre


Télre is hasonlóan készítem, mint az úgynevezett nyári szilvadzsemet vagy lekvárt amit rendszerint köretként libacomb mellé vagy vajas kenyérre kenve fogyasztunk. De készítem aszalt szilvából is. Most télre besztercei szilvából készítettem és nem tettem bele cukrot - eddig mindig teljesen natúr készítettem a beszterceit, mert elég édes szilva - de most a fűszerek azért benne vannak és a bor is. 

Hozzávalók: 
ez 12 kisebb-nagyobb üveg, hogy mennyi a szilva nem tudom, mert több részletben készítettem, volt amikor csak 60 dkg szilvából, volt amikor 1 kg-ból és volt amikor 2 kg-ból.
Az alábbi receptem azért segít, az arányokat illetően:

1 kg szilvához 1 dl vörösbor, 1 citrom félig reszelt héja, cukor ízlés szerint ha valaki mégis akar bele tenni, mert lehet, 1 csapott kk. őrölt fahéj, 1 csapott kk. őrölt szegfűszeg.

A kimagozott és négyfelé vágott szilvákat lábosba tettem ráöntöttem a bort és a többi hozzávalót és takarékon elkezdtem főzni. Amikor már kilátszik a lábos alja a kavaráskor és sűrűn kell kavargatni, akkor már elég sűrű is. Az elkészített tiszta üvegekbe kanalaztam a tetejét megszórtam nátrium-benzoáttal, lezártam és száraz dunsztba tettem másnapig. Nagyon finom.

Hasonló változatokat láthattok a következő oldalaimon: ITT és ITT ésITT és ITT és ami persze nem télre készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése