2012. december 28., péntek

Karácsonyi képek az otthonomból - dekoráció, ételek, mézeseim, apró fára való és egyéb díszeim

"Elmúla a karácsony, de nem múla el a beigli". Ez egy jó kabaré szöveg volt egykor, de mindig aktuális, mert tényleg így van. Én 6 tekercs beiglit készítettem, mert vittünk egyik kedves rokonomnak is karácsony másnapján, mert azt szereti amit én készítek. De maradt még bőven úgy, hogy még Szilveszterkor és az év első napján is jut belőle. Legalább a lencsével együtt a mák is a bőséget hozza az otthonomba - hiszek benne. 
Utólag tudom csak bemutatni azt amit készítettem dekorációt, ételt stb. - de ezzel gondolom, hogy más is így van - mert sok esetben nincs idő fényképezni, pláne ha vendégek vannak, de a férjem vendégek nélkül sem örül ha azt mondom, hogy egy pillanat csak lefényképezem, és már is eszünk.. Így aztán nem látjátok a levest pedig készítettem Zöldborsós csirkegulyást, vagy volt előétel Diós sajt, vagy a Paradicsomos gombasaláta - ez utóbbit még majd talán az év végére is újra elkészítem, mert szeretjük, és végül sütőben sült Serpenyős rizs csirkemellel.
Ezeken kívül a következő ételek voltak, és itt láthatóak: Süllő rántva sült burgonyával tartármártással -mert ezt szeretjük a legjobban és így ha halról van szó.                                                               
A  halászléhez is megvettük az alapanyagot de ott maradt a mélyhűtőben, mert a süllő mellett döntöttünk.                                                                  
                                                             
Sült pulykacomb fordított burgonyával, boros párolt lila káposztával, fűszeres párolt aszalt szilvával. 
Beigli - már van a blogomban az ünnepi ételek között a tavalyi karácsonykor
Szilvalekváros kedvenc süti - általam főzött szilvalekvárral
és persze gyümölcs, italok, bor, pálinka, stb. Carolans krémlikör - a kedvencem                                                                 
Karácsony másnapján pedig mi  voltunk a vendégek. Legalább egy napot pihentem, mert a fentieket éppen elég volt elkészítenem. A lekváros sütit pl. 22-én, a beiglit pedig 23-án készítettem, és amivel lehetett előre dolgoztam.                                                                




A karácsonyi kaktuszom a kb. 80 cm átmérővel gyönyörű ilyenkor, de mellette a kisebbik is szép példány már.




Készítettem mézeskalácsot is figurálisat - minden évben szoktam, ez a kedves alkotó munka még abból az időből maradt amikor rangos rendezvényeken, vásárokban, kiállításokon ott voltam a munkáimmal.  Most viszont már el szoktam ajándékozni.

Készítettem karácsonyfára apró kis díszeket, minden évben újítom a meglévő munkáimat, mert többnyire csak azokkal díszítem a karácsonyfát, és asztali papír fenyőfát, ami kb. 25 cm magas,  toboz angyalt, ajándéktartót filcből, pici toboz manókat, horgolt csipkekorongot, angyalkát, hóembert.



                   

2 megjegyzés:

  1. Mennyi szépség és finomság!Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Kriszta, de Te is megérdemled, hogy dicsérjelek, mert nagyon sok finomságot készítettél. Nem csoda, hogy minden vendéged el volt ájulva. Én is gratulálok Neked.

    VálaszTörlés