2011. április 10., vasárnap

Sertéskaraj mustáros mártásban sült burgonyával


Már írtam egy korábbi karajos receptemnél, hogy a férjem kedvence a rántott hús, és persze karajból. Van ízlése, igaz? Nem is rossz. De én most megint máshogy készítettem. Meg is jegyezte, hogy kár ezt a finom húst máshogy elkészíteni, de amikor megkóstólta és meg is ette az utólsó falatig, akkor azt mondta, hogy "nagyon finom volt".

Hozzávalók:

4 szelet sertéskaraj (rövid) csont nélkül, 2 ek. vaj, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek. liszt, 2 dl száraz fehérbor, 8 db csemegeuborka (apró), 1 ek. mustár, 4 ek. apróra vágott snidling, só, bors, 80 dkg burgonya, 2 dl olaj

A hússzeleteket, sózom, borsozom, majd serpenyőben az 1 ek. vajon mindkét oldalát megkapatom, aranybarnára sütöm. Beleteszem az apróra vágott fokhagymát, és amikor megérzem az illatát, 1/2 dl vizet öntök alá, és párolom.  A másik evőkanálnyi vajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát, meghintem a liszttel, és állandó keverés mellett pirítom, majd apránként hozzáöntöm a bort és kevés vizet. Forralom amig felére fő, ekkor sózom, borsozom és félreteszem. A savanyú uborkát lecsepegtetem és vékony karikákra vágom. A snidlinget is apróra vágom. Ismét a tűzre teszem a mártást, beleteszem az uborkát, mustárt és összeforralom, majd a végén belekeverem a snidlinget is, de ezzel már nem forralom.
A burgonyát hasábokra vágom sós vízben félpuhára főzöm, leszűröm, kicsit hagyom szikkadni, és forró olajban kisütöm.
Ha a hús puha tálalom a mártással meglocsolva, és a burgonyával

2 megjegyzés: